21 orosz katona megadta magát az ukránoknak Kurszkban
Az ukrán ejtőernyősök fogták el az orosz katonákat, azt írták, értelmetlen mészárlás lett volna, ha a harc mellett döntenek.
Az ukrán ejtőernyősök fogták el az orosz katonákat, azt írták, értelmetlen mészárlás lett volna, ha a harc mellett döntenek.
Erődítéseket épített Igor Rugajev Kurszkban, de nem fizették ki. Amikor tüntetni akart emiatt, a rendőrök mentek érte.
Moszkva és Washington is arról beszél, hogy választásokra lenne szükség Ukrajnában. Kijev orosz destabilizációtól tart, egy volt miniszter szerint mindkét nagyhatalom ki akarja iktatni Zelenszkijt.
Armen Szargszjan állapotáról ellentétes értesülések keringtek eleinte, az Interfax szerint meghalt, míg a TASZSZ azt állította, hogy súlyos sérüléseket szenvedett, míg a RIA Novosztyi azt is tudni véli, hogy kórházba szállították, ahol kiderült, hogy amputálni kell a lábát.
“Farkukat csóválják majd a lábainál” – mármint az ez európai politikai elit tagjai Donald Trump lábánál. Mindez Putyin orosz elnök jóslata, aki a saját és amerikai elnök vizsonyáról viszont nem ejtett szót, pedig Trump európai “rendteremtése” őt is érintené.
Az ukrán fegyveres erők szerint 84 embert mentettek ki a légicsapás után, amiért az oroszokat okolják. Moszkva viszont közölte, hogy szerinte az ukránok okolhatók a négy civil áldozatot követelő támadásért.
Még a megelőző évek mércéjével mérve is zűrzavaros, egyszersmind tragikus volt 2024 a fegyveres konfliktusok szempontjából.
Kubából több százan, további országokból pedig több ezren jelentkeztek azokra a programokra, amelyek végén a külföldiek orosz állampolgárságot kaphattak. Függetlenül attól, hogy az érdeklődők építőmunkásnak, vagy katonának jelentkeztek, az orosz hatóságok mindenkit durván becsaptak.
Bár a Kreml most is azt üzeni, csak akkor lesz vége az ukrajnai háborúnak, ha Kijev Oroszország minden követelését teljesíti, az ország erőforrásai kimerülőben vannak. Putyin elnök pedig csak egy dologban lehet biztos, hogy a régi-új amerikai elnök, Donald Trump esetében semmi sem biztos.
Orosz és ukrán források szerint csütörtökön hajnalban több erős robbanás történt a Magyarországot is ellátó Barátság-kőolajvezeték egyik szivattyúállomásának környékén. Ukrán közlések szerint valószínűleg találat érte a berendezéseket, míg az oroszok arról beszélnek, a légvédelem lelőtt két ellenséges drónt. Egyelőre nem tudni, hogy az incidens mennyire érinti a Magyarország számára is fontos szállításokat.
Az ukránok szerint az észak-koreaiak bár jól képzett, kemény harcosok, de a felkészültségük a 80-as évek taktikai doktrínáit idézi.
Így is súlyos csapásokat mértek az oroszok ukrajnai épületekre.
A külügyminiszter szerint végül azért nem feküdt keresztbe az uniós akaratnak, mert győzött.
A külügyminiszter szerint az Európai Bizottságnak garanciát kell adnia arra, hogy fellép az uniós tagállamok energiabiztonsági fenyegetettsége ellen.
A magyar miniszterelnök nem kapta meg azt a segítséget szövetségesétől, amire számított.
Richard S. az ukrán barátnője családjával való együttérzése miatt ragadhatott fegyvert Oroszország ellen.
Az ukrán államfő biztosított afelől, hogy Ukrajna kész békefenntartó kontingenst fogadni.
Az amerikai elnök online jelentkezett be a davosi Világgazdasági Fórumon.
Az új amerikai vezetés az ukrajnai katonai segélyek kérdését vizsgálja, a Repubblica szerint Putyinnak konkrét tervet mutatnak be területcserével.
Egy meghiúsult üzlet miatt ítélt meg kártérítést egy orosz bíróság a Strabag, annak osztrák részvényesei és az Raiffeisen Bank International oroszországi részlege ellen, amely korábban Rasperiával kezdeményezett üzlettel akarta felszabadítani befagyasztott oroszországi milliárdjait.